A mélységes űr titokzatos világában kevés esemény ragadta meg úgy az emberiség figyelmét, mint amikor az európai Rosetta űrszonda 2014-ben elérte célját, a 67P/Churyumov-Gerasimenko üstököst. Ez a történelmi pillanat nemcsak a űrkutatás technológiai csúcsteljesítményét jelentette, hanem egy évtizedes álom beteljesülését is, amely során az emberiség először próbált meg leszállni egy üstökös felszínére. A küldetés jelentősége túlmutat a puszta technikai eredményeken – betekintést nyújt bolygórendszerünk keletkezésének legmélyebb rejtelmeibe.
Az üstökösök, ezek a "piszkos hógolyók", valójában 4,6 milliárd éves időkapszulák, amelyek őrzik Naprendszerünk születésének eredeti anyagait. A Rosetta-Philae küldetés célja nem csupán egy technikai bravúr megvalósítása volt, hanem annak feltárása, hogyan alakult ki az élet alapanyaga bolygónkon, és milyen szerepet játszottak ebben az üstökösök. A projekt több perspektívából is forradalmi volt: mérnöki szempontból példátlan navigációs és leszállási kihívásokat jelentett, tudományos oldalról pedig lehetőséget teremtett az üstökösmag közvetlen vizsgálatára.
Ebben a részletes bemutatásban végigkövetjük ezt a lenyűgöző űrmissziót a tervezéstől a megvalósításig, megismerjük a technológiai újításokat, amelyek lehetővé tették ezt a bravúrt, és feltárjuk azokat a tudományos felfedezéseket, amelyek megváltoztatták az üstökösökről és Naprendszerünk történetéről alkotott képünket. Betekintést nyerünk a küldetés kihívásaiba, sikereibeibe és kudarcaiba, valamint megértjük, hogyan nyitott új utakat a jövő űrkutatási projektjei számára.
A Rosetta küldetés születése és célja
Az Európai Űrügynökség (ESA) 1993-ban fogalmazta meg először a Rosetta küldetés alapkoncepcióját, amely egy rendkívül ambiciózus terv volt: egy űrszondát juttatni el egy üstököshöz, hogy azt hosszú időn keresztül tanulmányozhassa, majd egy leszállóegységet helyezzen el annak felszínén. A projekt neve nem véletlen – a Rosetta-kő, amely segített megfejteni az egyiptomi hieroglifákat, hasonló szerepet játszhat az üstökös vizsgálata Naprendszerünk történetének megértésében.
A küldetés elsődleges célkitűzése az volt, hogy megértsük az üstökösök összetételét és szerkezetét, valamint azt, hogyan változnak meg, amikor közelednek a Naphoz. Az üstökösök ugyanis olyan objektumok, amelyek a Naprendszer külső régióiban keletkeztek, ahol a hőmérséklet rendkívül alacsony volt. Ez lehetővé tette, hogy megőrizzék az eredeti anyagokat, amelyekből bolygóink is kialakultak.
A tudósok különösen érdeklődtek az üstökösök szerves vegyületeinek vizsgálata iránt. Számos elmélet szerint az üstökösök játszhattak kulcsszerepet az élet kialakulásában a Földön, hiszen ütközésük során víz és komplex szerves molekulák kerülhettek bolygónkra. A Rosetta küldetés lehetőséget teremtett arra, hogy közvetlenül tanulmányozzák ezeket az anyagokat eredeti környezetükben.
"Az üstökösök olyan időkapszulák, amelyek 4,6 milliárd év óta változatlan formában őrzik Naprendszerünk születésének tanúbizonyságait."
A 67P/Churyumov-Gerasimenko üstökös kiválasztása
A célpont kiválasztása kritikus fontosságú volt a küldetés sikere szempontjából. A 67P/Churyumov-Gerasimenko üstököst 1969-ben fedezte fel Klim Csurjumov és Szvetlana Geraszimenko ukrán csillagászok. Ez az üstökös ideális célpontnak bizonyult több szempontból is: pályája viszonylag stabil és jól ismert volt, mérete megfelelő a vizsgálatokhoz, és gravitációs tere elég gyenge ahhoz, hogy lehetővé tegye a biztonságos megközelítést.
Az üstökös fizikai jellemzői lenyűgözőek: körülbelül 4 kilométer hosszú és 2 kilométer széles, alakja pedig egy gumikacsa formájára emlékeztet két nagyobb tömeg összekapcsolódásával. Ez a kettős szerkezet különösen érdekessé tette tudományos szempontból, mivel felvetette a kérdést, hogy két különálló objektum ütközéséből alakult-e ki, vagy egy nagyobb test fragmentációjának eredménye.
A 67P üstökös keringési periódusa 6,45 év, ami azt jelenti, hogy ennyi időnként közelíti meg leginkább a Napot. Ez a viszonylag rövid periódus lehetővé tette, hogy a küldetés tervezői pontosan kiszámítsák a szonda érkezésének időpontját és az üstökös viselkedését a közelítés során. Az üstökös felszíni hőmérséklete -70°C és +70°C között változik, a Naptól való távolságtól függően.
A technológiai kihívások és megoldások
A Rosetta küldetés megvalósítása példátlan technológiai kihívásokat jelentett. Az űrszonda tervezésekor figyelembe kellett venni, hogy több mint egy évtizedet fog eltölteni az űrben, miközben rendkívül távoli célponthoz navigál. Az egyik legnagyobb kihívás az energiaellátás volt: a Naprendszer külső régióiban a napfény intenzitása olyan alacsony, hogy hagyományos napelem-technológiával nem lett volna lehetséges az űrszonda működtetése.
A mérnökök innovatív megoldásokat fejlesztettek ki ezekre a problémákra. A Rosetta űrszonda 14 méter hosszú napelemekkel rendelkezett, amelyek képesek voltak hatékonyan működni még a gyenge napfényben is. Az űrszonda tömege 2,9 tonna volt, ebből 1,7 tonna üzemanyag, amely lehetővé tette a bonyolult manővereket és a hosszú utazást.
A navigációs rendszer különleges figyelmet igényelt. Az üstökös mérete és gravitációs tere olyan kicsi, hogy a hagyományos navigációs módszerek nem voltak alkalmazhatók. A mérnökök fejlett képfeldolgozó algoritmusokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé tették, hogy a szonda automatikusan felismerje és kövesse az üstököst. Ez a technológia később más űrmissziókban is alkalmazást nyert.
| Technológiai komponens | Specifikáció | Kihívás |
|---|---|---|
| Napelemek | 14 m hosszú, 64 m² felület | Alacsony napfény-intenzitás |
| Navigáció | Optikai és rádiós rendszer | Gyenge gravitációs tér |
| Kommunikáció | Nagy nyereségű antenna | 800 millió km távolság |
| Üzemanyag | 1670 kg hidrazin | 10+ év tárolás |
A Philae leszállóegység fejlesztése
A Philae leszállóegység fejlesztése külön mérnöki remekművet jelentett. Ezt a 100 kilogrammos eszközt úgy kellett megtervezni, hogy képes legyen biztonságosan leszállni egy olyan felszínre, amelynek gravitációja 100 000-szer gyengébb a földinél. A hagyományos leszállási módszerek itt teljesen használhatatlanok voltak.
A leszállóegység hárompontos rögzítési rendszerrel rendelkezett: két harpunnal, amelyeknek az üstökös felszínébe kellett fúródniuk, és egy felülről működő gázfúvókával, amely lefelé nyomta volna az eszközt. A Philae lábai rugós rendszerrel voltak felszerelve, hogy elnyelje a leszállás során keletkező ütéseket. Emellett a leszállóegység forgását giroszkópok segítségével stabilizálták.
A tudományos műszerek miniaturizálása különleges kihívást jelentett. A Philae 10 különböző műszerrel volt felszerelve, amelyek között voltak spektrométerek, kamerák, mágneses érzékelők és egy fúrókészülék. Ezeket a műszereket úgy kellett megtervezni, hogy működjenek a rendkívül hideg környezetben és a gyenge gravitációs térben.
"A Philae leszállóegység tervezése olyan volt, mintha egy órát próbálnánk meg egy szappanbuborékra ejteni anélkül, hogy az elpattanna."
Az épikus űrutazás: 10 év az űrben
- március 2-án indult útjára a Rosetta űrszonda egy Ariane 5 rakéta fedélzetén. A küldetés trajectory designje rendkívül összetett volt: az űrszonda nem tudott egyenes vonalban eljutni céljához, hanem bonyolult gravitációs manővereket kellett végrehajtania. Az utazás során háromszor repült el a Föld mellett és egyszer a Mars mellett, hogy elegendő sebességet nyerjen a távoli üstökös eléréséhez.
Az utazás során a Rosetta két aszteroidát is meglátogatott: 2008-ban a Šteins aszteroidát, 2010-ben pedig a Lutetia aszteroidát. Ezek a találkozások nemcsak tudományos értékkel bírtak, hanem lehetőséget teremtettek a műszerek tesztelésére és kalibrálására is. A Lutetia aszteroida vizsgálata során készült felvételek új információkat szolgáltattak ezeknek az objektumoknak a szerkezetéről.
2011 és 2014 között a Rosetta hibernációs üzemmódban működött, hogy megőrizze energiáját a kritikus fázisra. Ez alatt az idő alatt csak a legfontosabb rendszerek működtek, és a szonda lassan sodródott célja felé. 2014. január 20-án a szonda "felébredt" és megkezdte az aktív közelítési fázist.
A közelítés fázisa 2014 májusában kezdődött, amikor a Rosetta először észlelte a 67P üstököst. A következő hónapokban fokozatosan csökkentette távolságát, miközben részletes térképeket készített az üstökös felszínéről és tanulmányozta annak aktivitását.
A történelmi találkozás: Megérkezés a 67P-hez
- augusztus 6-án a Rosetta űrszonda történelmet írt, amikor elsőként került pályára egy üstökös körül. Ez a pillanat az űrkutatás egyik legnagyobb mérföldköve volt, amely évtizedes tervezés és fejlesztés eredménye. A szonda 100 kilométeres távolságból kezdte meg az üstökös részletes vizsgálatát, és a következő hónapokban fokozatosan csökkentette a távolságot.
Az első részletes felvételek megdöbbentő látványt tártak fel: az üstökös felszíne sokkal változatosabb és aktívabb volt, mint azt korábban gondolták. Mély kráterek, sziklás kiemelkedések, sima síkságok és aktív gázkilövellések jellemezték. Az üstökös gumikacsa-szerű alakja két különálló lebenyből állt, amelyeket egy keskeny "nyak" kötött össze.
A Rosetta műszerei azonnal megkezdték a tudományos megfigyeléseket. A spektrométerek víz, szén-monoxid, szén-dioxide és egyéb gázok jelenlétét mutatták ki az üstökös környezetében. A mágneses érzékelők meglepő módon nem találtak jelentős mágneses teret, ami fontos információ volt az üstökös keletkezésének megértéséhez.
Az üstökös aktivitásának megfigyelése különösen izgalmas volt. Ahogy közeledett a Naphoz, egyre több gáz és por távozott a felszínéről, létrehozva a jellegzetes üstökösfarkot. A Rosetta közelről tanúja lehetett ennek a folyamatnak, és részletes adatokat gyűjtött a sublimáció mechanizmusáról.
A leszállóhely kiválasztása: Agilkia régió
A Philae leszállóegység számára alkalmas hely kiválasztása hónapokig tartó elemzést igényelt. A tudósok öt potenciális helyszínt azonosítottak, amelyeket A-tól E-ig jelöltek. Minden helyszínt részletesen elemeztek a biztonság, a tudományos érték és a műszaki megvalósíthatóság szempontjából.
Az Agilkia régió (eredetileg "J" jelöléssel) végül azért került kiválasztásra, mert viszonylag sima felszínt biztosított, megfelelő napfény-expozíciót nyújtott a napelemek számára, és érdekes geológiai formációk közelében helyezkedett el. A régió a kisebb lebeny "fejrészén" található, ahol a tudósok szerint aktív gázkiáramlások voltak megfigyelhetők.
A leszállási terület kiválasztását bonyolította az üstökös rendkívül változatos topográfiája. A felszín tele volt sziklákkal, mély kráterekkel és meredek lejtőkkel, amelyek veszélyt jelentettek a kis leszállóegység számára. A mérnökök számítógépes szimulációkat futtattak, hogy meghatározzák a legbiztonságosabb megközelítési útvonalat.
| Leszállóhely jelölt | Előnyök | Hátrányok | Kiválasztás oka |
|---|---|---|---|
| Agilkia (J) | Sima felszín, jó napfény | Közepes tudományos érték | ✅ Optimális kompromisszum |
| B régió | Magas tudományos érték | Meredek terep | ❌ Túl veszélyes |
| C régió | Érdekes geológia | Rossz megvilágítás | ❌ Energiaproblémák |
A történelmi leszállás: 2014. november 12.
- november 12-e az űrkutatás történetének egyik legizgalmasabb napja volt. A Philae leszállóegység 07:35 UTC-kor vált le a Rosetta űrszondáról, és megkezdődött a hét órás utazás az üstökös felszíne felé. A leszállás során a kommunikáció csak a Rosetta űrszondán keresztül volt lehetséges, ami további feszültséget adott a helyzetnek.
A leszállás első fázisa tökéletesen zajlott. A Philae pontosan a tervezett pályán haladt, és a műszerek megfelelően működtek. Az első képek is elkészültek a leszállás során, amelyek lenyűgöző perspektívát nyújtottak az üstökös felszínéről. A leszállóegység 15:34 UTC-kor érte el az üstökös felszínét.
Azonban problémák merültek fel a rögzítés során. A harpunok nem működtek megfelelően, és a felülről működő gázfúvóka sem aktiválódott. Ennek következtében a Philae nem tudott megfelelően rögzülni a felszínhez, és a gyenge gravitáció miatt visszapattant. A leszállóegység összesen háromszor érintette meg a felszínt, mielőtt véglegesen megállapodott volna.
A végső leszállóhely sajnos nem az eredetileg tervezett Agilkia régióban volt. A Philae egy szikla árnyékában landolt, ahol a napelemek nem kaptak elegendő napfényt. Ez jelentősen korlátozta a leszállóegység működési idejét, mivel az akkumulátorok hamar kimerültek.
"A Philae leszállása olyan volt, mint egy hatalmas ugrás az emberiség számára – szó szerint és átvitt értelemben is."
A 60 órás tudományos maraton
A leszállást követő 60 óra intenzív tudományos munkát jelentett. A Philae leszállóegység minden rendelkezésre álló energiáját arra fordította, hogy minél több adatot gyűjtsön, mielőtt az akkumulátorok kimerülnének. Ez a rövid időszak rendkívül produktív volt tudományos szempontból.
A leszállóegység első feladata a környezet alapos felmérése volt. A panorámakamerák részletes képeket készítettek a közvetlen környezetről, amelyek megmutatták, hogy a Philae egy sziklás, egyenetlen terepen landolt. A felszín sokkal keményebbnek bizonyult, mint azt korábban feltételezték – a fúrókészülék nehezen tudott behatolni az anyagba.
A spektrométeres vizsgálatok izgalmas eredményeket hoztak. A műszerek szerves vegyületeket mutattak ki az üstökös anyagában, amelyek között voltak olyan komplex molekulák, amelyek az élet kialakulásához szükségesek. Víz jelenlétét is kimutatták, bár nem folyékony formában, hanem jégként kötve az üstökös anyagában.
A mágneses mérések meglepő eredményt hoztak: az üstökös anyaga gyakorlatilag nem mágneses. Ez fontos információ volt a Naprendszer korai történetéről, mivel azt sugallta, hogy az üstökös anyaga soha nem volt kitéve erős mágneses tereknek, amelyek a Naprendszer belső régióiban jellemzőek voltak.
🔬 A CONSERT radar kísérlet az üstökös belső szerkezetét vizsgálta
🌡️ A hőmérséklet-érzékelők -180°C-ot mértek az árnyékos területeken
📊 A spektrométerek 16 különböző szerves vegyületet azonosítottak
🪨 A felszín keménysége meghaladta a várakozásokat
⚡ Az akkumulátorok 57 óra után merültek ki teljesen
A Rosetta folyamatos megfigyelései
Miközben a Philae leszállóegység küzdött az energiahiánnyal, a Rosetta űrszonda folytatta a hosszú távú megfigyeléseket. A szonda változó távolságból kísérte végig az üstököst, ahogy az közeledett a Naphoz és aktivitása fokozódott. Ez egyedülálló lehetőséget teremtett arra, hogy valós időben tanulmányozzák egy üstökös viselkedését.
Az üstökös aktivitásának növekedése lenyűgöző volt. 2015 augusztusában, amikor a 67P elérte a Naphoz legközelebbi pontját, naponta több ezer kilogramm anyag távozott a felszínéről. A Rosetta közeli felvételeket készített ezekről a gáz- és porkilövellésekről, amelyek néha több kilométer magasságig nyúltak.
A hosszú távú megfigyelések lehetővé tették az üstökös szezonális változásainak tanulmányozását. A tudósok megfigyelték, hogy különböző régiók különböző időpontokban váltak aktívvá, ami az üstökös forgásával és a napfény-expozícióval függött össze. Egyes területek csak rövid ideig voltak aktívak, míg mások folyamatosan gázt bocsátottak ki.
A Rosetta műszerei részletes térképeket készítettek az üstökös felszínéről, amelyek megmutatták a geológiai sokféleséget. Sima síkságokat, meredek sziklafalakat, mély krátereket és különös formációkat azonosítottak. Ezek a térképek segítették a tudósokat az üstökös keletkezésének és fejlődésének megértésében.
Philae rövid feltámadása
- június 13-án váratlan esemény történt: a Philae leszállóegység újra jelentkezett. Hét hónappal a leszállás után, amikor az üstökös közelebb került a Naphoz, elegendő napfény érte a leszállóegységet ahhoz, hogy újra működésbe lépjen. Ez a "feltámadás" óriási izgalmat keltett a tudományos közösségben.
A rövid aktív időszak alatt a Philae további értékes adatokat küldött. A műszerek megmérték a felszín hőmérsékletének változásait, és további információkat gyűjtöttek az üstökös összetételéről. Sajnos a kommunikáció nem volt stabil, és a leszállóegység hamarosan újra elnémult.
A tudósok elemzése szerint a Philae mozgott a felszínen a fokozódó gázaktivitás miatt. Ez magyarázta a megszakadó kommunikációt és a változó napelem-teljesítményt. A leszállóegység végül 2015 júliusában küldött utolsó jeleket, majd véglegesen elnémult.
"A Philae rövid feltámadása bizonyította az emberi találékonyság erejét és azt, hogy a tudomány területén soha nem szabad feladni a reményt."
Tudományos felfedezések és eredmények
A Rosetta-Philae küldetés forradalmi felfedezéseket hozott az üstökösök természetéről és Naprendszerünk történetéről. Az egyik legfontosabb eredmény az volt, hogy az üstökös víze izotóp-összetétele jelentősen eltért a földi óceánok vizétől. Ez megkérdőjelezte azt az elméletet, hogy az üstökösök hozták volna a vizet a Földre.
A szerves vegyületek felfedezése különösen izgalmas volt. A műszerek glicint mutattak ki, amely a legegyszerűbb aminosav, és alapvető építőköve az életnek. Emellett foszfort is találtak, amely szintén elengedhetetlen az élethez. Ezek a felfedezések megerősítették azt az elméletet, hogy az üstökösök szerepet játszhattak az élet alapanyagainak Földre juttatásában.
Az üstökös belső szerkezete is meglepetéseket tartogatott. A CONSERT radar vizsgálatok kimutatták, hogy a mag nagyon porózus, sűrűsége pedig csak feleakkora, mint a víz sűrűsége. Ez azt jelentette, hogy az üstökös nagy része üres tér, ami megváltoztatta az üstökösök szerkezetéről alkotott képet.
A felszíni aktivitás tanulmányozása kimutatta, hogy az üstökösök sokkal dinamikusabb objektumok, mint azt korábban gondolták. A gázkiáramlások nem egyenletesen oszlottak el, hanem meghatározott régiókban koncentrálódtak. Egyes területeken a gázok nagy sebességgel, akár 1000 m/s-os sebességgel távoztak.
A küldetés végső fázisa és a nagy búcsú
2016 szeptemberében a Rosetta küldetés végső fázisába lépett. Az üstökös ismét távolodott a Naptól, és a szonda napelemei már nem tudtak elegendő energiát biztosítani a működéshez. Az ESA tudósai úgy döntöttek, hogy a küldetést egy spektakuláris manőverrel zárják le.
- szeptember 30-án a Rosetta űrszonda irányított leszállást hajtott végre a 67P üstökös felszínére. Ez nem volt hagyományos leszállás – a szonda nem volt felkészítve a túlélésre a felszínen. A manőver célja az volt, hogy a lehető legközelebb kerüljön az üstököshöz, és az utolsó pillanatokig tudományos adatokat gyűjtsön.
A leszállás során a Rosetta rendkívül részletes felvételeket készített az üstökös felszínéről. Ezek a képek olyan felbontást értek el, amely korábban elképzelhetetlen volt. A szonda utolsó üzenetét 11:19 UTC-kor küldte el, majd örökre elnémult az üstökös felszínén.
Ez a befejezés szimbolikus jelentőségű volt: a Rosetta és a Philae végül egyesültek az üstökösön, amelyet két évig tanulmányoztak. A küldetés hivatalosan véget ért, de a tudományos elemzések még évekig folytatódtak.
"A Rosetta küldetés befejezése nem egy végpontot jelentett, hanem egy új kezdetet az üstökös-kutatásban."
A küldetés öröksége és hatása
A Rosetta-Philae küldetés mélyreható hatást gyakorolt az űrkutatásra és a tudományra. Technológiai szempontból bebizonyította, hogy lehetséges komplex manővereket végrehajtani a Naprendszer távoli régióiban, és hogy a hosszú távú űrmissziók megvalósíthatók a megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel.
A küldetés tudományos eredményei átírták az üstökösökról szóló tankönyveket. Az új ismeretek nemcsak az üstökösök természetéről szólnak, hanem Naprendszerünk keletkezéséről és az élet lehetséges eredetéről is. A felfedezett szerves vegyületek és a víz izotóp-összetétele új irányokat nyitott az asztrobiológiai kutatásokban.
A technológiai innovációk számos más űrmissziónál alkalmazásra kerültek. A navigációs rendszerek, a hosszú távú kommunikáció és a miniaturizált tudományos műszerek fejlesztése mind hozzájárult a későbbi projektek sikeréhez. A küldetés során szerzett tapasztalatok különösen értékesek voltak a kis égitestek vizsgálatára irányuló jövőbeli missziók tervezésénél.
A Rosetta küldetés inspirációs hatása sem elhanyagolható. A projekt megmutatta, hogy az európai űrkutatás képes világszínvonalú eredményeket elérni, és ösztönzőleg hatott a fiatal tudósok és mérnökök generációjára. A küldetés népszerűsítése során készült oktatási anyagok világszerte segítették az űrkutatás megismertetését.
Jövőbeli üstökös-missziók és tanulságok
A Rosetta küldetés tapasztalatai alapvetően befolyásolják a jövőbeli üstökös-kutatási projekteket. A NASA és más űrügynökségek új missziót terveznek, amelyek még ambiciózusabb célokat tűznek ki: üstökös-minta visszahozatalát a Földre, vagy akár üstökösök eltérítését.
A DART küldetés 2021-ben már alkalmazta a Rosetta tapasztalatait, amikor sikeresen megváltoztatta a Dimorphos aszteroida pályáját. Ez a projekt bebizonyította, hogy a kis égitestek pályáját befolyásolni lehet, ami fontos lehet a bolygóvédelem szempontjából.
A jövőbeli technológiák fejlesztésénél kiemelt figyelmet fordítanak a Rosetta küldetés során felmerült problémákra. Az új leszállóegységek fejlettebb rögzítési rendszerekkel rendelkeznek majd, és képesek lesznek működni még szélsőségesebb környezeti feltételek között is.
Az üstökös-kutatás következő nagy lépése valószínűleg egy minta-visszahozatali küldetés lesz. Az ilyen projektek lehetővé tennék, hogy földi laboratóriumokban, fejlett műszerekkel tanulmányozzák az üstökös-anyagot, ami még részletesebb információkat szolgáltatna Naprendszerünk történetéről.
Mi volt a Rosetta küldetés fő célja?
A Rosetta küldetés elsődleges célja egy üstökös részletes tanulmányozása volt, hogy megértsük ezeknek az objektumoknak a szerkezetét, összetételét és viselkedését. A projekt célja volt továbbá információ szerzése Naprendszerünk keletkezéséről és az élet lehetséges eredetéről.
Miért volt különleges a Philae leszállóegység leszállása?
A Philae volt az első ember alkotta eszköz, amely sikeresen landolt egy üstökös felszínén. Ez technikai bravúr volt, mivel az üstökös gravitációja 100 000-szer gyengébb a földinél, ami rendkívüli kihívásokat jelentett a leszállási rendszer tervezésénél.
Milyen tudományos felfedezéseket tett a küldetés?
A küldetés számos fontos felfedezést tett, köztük szerves vegyületek (beleértve a glicin aminosavat) kimutatását, víz jelenlétének igazolását az üstökösben, valamint azt, hogy az üstökös vize izotóp-összetétele eltér a földi óceánok vizétől.
Mennyi ideig tartott a Rosetta küldetés?
A Rosetta küldetés 2004-ben indult és 2016-ban ért véget, összesen 12 évet ölelve fel. Ebből 10 évet töltött az űrutazással, és 2 évet az üstökös tanulmányozásával.
Mi történt a Philae leszállóegységgel a leszállás után?
A Philae leszállása nem teljesen a tervek szerint alakult – a rögzítési rendszer hibája miatt háromszor pattant fel a felszínről, mielőtt véglegesen letelepedett volna egy árnyékos helyen. Ez korlátozta a napelem-teljesítményt, de a leszállóegység így is 60 órán át működött és értékes adatokat gyűjtött.
Hogyan ért véget a Rosetta küldetés?
A küldetés 2016. szeptember 30-án ért véget, amikor a Rosetta űrszonda irányított leszállást hajtott végre a 67P üstökös felszínére. A manőver célja az volt, hogy a lehető legközelebb kerüljön az üstököshöz és az utolsó pillanatokig tudományos adatokat gyűjtsön.
