Amikor most, 2025 decemberének végén visszatekintünk az elmúlt tizenkét hónapra, a karácsonyi fények ragyogása mellett egy másik fény is uralja emlékezetünket: a Falcon-9 rakéta hajtóműveinek vakító lángja, amely idén nyáron az égbe emelte a magyar nemzet reménységét. Negyvenöt év telt el azóta, hogy Farkas Bertalan révén magyar szó csendült fel az űrben, és bár azóta felnőtt két generáció, a lelkesedés mit sem kopott. Az idei év azonban nemcsak a dicsőségről szólt, hanem a kitartásról, a türelemről és az idegek harcáról is. Kapu Tibor útja a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) ugyanis nem egyenes vonalú diadalmenet volt, hanem egy akadályokkal teli maraton, amelynek a célvonalát idén végre sikerült átszakítani.
A bizonytalanság árnyéka: A nagy halasztás krónikája
Hogy megértsük a júniusi start katarzisát, vissza kell repülnünk gondolatban a tavalyi év végére. 2024 augusztusában a hazai űrközösséget hidegzuhanyként érte a hír: az eredetileg 2024 októberére tervezett startot elhalasztották. Akkoriban a levegőben lógott a feszültség. A NASA és az Axiom Space szűkszavú közleményei technikai és bürokratikus okokra hivatkoztak, miközben itthon mindenki a naptárat bújta.
A probléma gyökere a nemzetközi egyeztetések útvesztőjében rejlett. A Nemzetközi Űrállomás üzemeltetéséért felelős partnerek testülete, az MCOP (Multilateral Crew Operations Panel) jóváhagyása késett. Ez a testület dönt arról, hogy ki léphet az emberiség legdrágább laboratóriumának fedélzetére, és a folyamat lassabbnak bizonyult a vártnál. Ehhez járult hozzá az ISS dokkolóportjainak zsúfoltsága: a forgalom a Föld körüli pályán 2025 elején soha nem látott méreteket öltött. A „legkorábban 2025 tavasza” ígéret lebegett a szemünk előtt, amelyből végül, a technikai finomhangolások és a biztonsági ellenőrzések miatt, egy kora nyári időpont lett. Ma már tudjuk: minden egyes nap csúszás indokolt volt, hiszen az űriparban a biztonság nem alku tárgya.
A csapat, amelyet összekovácsolt az idő
A kényszerű várakozás hónapjai alatt Kapu Tibor és társai – a parancsnok, a legendás Peggy Whitson, az indiai pilóta, Shubhanshu Shukla, és a lengyel küldetés-specialista, Sławosz Uznański – nem tétlenkedtek. A Houstonban, a SpaceX főhadiszállásán és az Európai Űrügynökség kölni központjában töltött extra idő lehetőséget adott arra, hogy a legénység soha nem látott összhangba kerüljön.
A szimulátorokban töltött plusz órák, a vészhelyzeti forgatókönyvek ezredik elpróbálása és a kísérleti protokollok finomítása mind azt szolgálták, hogy amikor eljön a pillanat, a mozdulatok ösztönössé váljanak. Kapu Tibor számára ez az időszak lehetőséget adott arra is, hogy a HUNOR-program kísérleteit a legapróbb részletekig tökéletesítse, minimalizálva a hibalehetőséget a súlytalanság állapotában.
Június 25.: A nap, amikor megremegett a föld
Aztán eljött a nap, amelyre oly régóta vártunk. 2025. június 25-e hajnalán a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállása felett tiszta volt az ég, mintha az időjárás is tisztelegni akart volna az esemény előtt. A visszaszámlálás utolsó másodperceit milliók követték lélegzetvisszafojtva Magyarországon a képernyők előtt.
Amikor a Falcon-9 rakéta kilenc Merlin hajtóműve életre kelt, és a szerelvény méltóságteljesen emelkedni kezdett, egy nemzet sóhajtott fel egyszerre. A Crew Dragon űrhajó, fedélzetén Kapu Tiborral, hibátlan pályára állt. A dokkolás az ISS-hez eseménytelenül, a szakzsargon szerinti „tankönyvi” pontossággal zajlott. A pillanat, amikor a zsilip kinyílt, és a magyar űrhajós átlebegett az állomás Harmony moduljába, szimbolikus jelentőséggel bírt: Magyarország visszatért a globális tudományos elit legszűkebb klubjába.
Tudomány a határok felett: A misszió napjai
Az Ax-4 küldetés mintegy 20 napja alatt (amely végül a kedvező feltételek miatt hosszabb lett az eredetileg tervezett 14 napnál) Kapu Tibor bebizonyította, hogy a belé vetett bizalom megalapozott volt. A fedélzeten töltött idő minden perce be volt osztva. A HUNOR-program keretében összeállított tudományos portfólió végrehajtása feszített tempót diktált: anyagtudományi kísérletek, sugárzásbiológiai mérések és gyógyszerkutatási tesztek követték egymást.
Különösen emlékezetesek maradnak azok a pillanatok, amikor az űrhajós élő rádiókapcsolatba lépett a magyar iskolákkal és egyetemekkel. Látni Kapu Tibort a súlytalanságban lebegve, a Föld kék hátterével a háta mögött, miközben a jövő mérnökeinek magyarázza a fizika törvényeit – ezek a képsorok alighanem sok fiatal pályaválasztását döntötték el idén. De nemcsak a magyar, hanem a lengyel és az indiai kollégával való közös munka is példaértékű volt: az Ax-4 igazi közép-európai és globális kooperációvá vált, ahol a tudomány nyelve közös volt.
Hazatérés és örökség
A július 15-i visszatérés a Csendes-óceán vizére éppolyan precíz volt, mint az indulás. A kapszula narancssárga-fehér ejtőernyőinek látványa megkönnyebbülést hozott, a kiemelés utáni első fáradt, de boldog mosolyok pedig az örömét. Kapu Tibor augusztusi hazatérése Magyarországra már igazi ünnepmenet volt, de a munka java csak ezután kezdődött: az űrben gyűjtött minták és adatok elemzése évekre munkát ad a magyar kutatóintézeteknek.
Visszatekintve erre az évre, a 2024-es halasztás és a bizonytalan 2025-ös tavasz, amely akkor olyannyira fájdalmasnak és idegőrlőnek tűnt, utólag nézve a siker zálogává vált. Az a néhány hónap plusz idő tette lehetővé, hogy a küldetés minden részlete ilyen olajozottan működjön, és hogy a magyar űrhajós a lehető legfelkészültebben vágjon neki a kalandnak.
2025 úgy vonul be a történelemkönyvekbe, mint az év, amikor a magyar zászló ismét ott volt a csillagok között. Kapu Tibor neve pedig immár nemcsak egy ígéretes mérnökét jelöli, hanem egy olyan úttörőét, aki bebizonyította: a kitartás, a tudás és a hit képes áthidalni az eget és a földet elválasztó távolságot. Az Ax-4 misszió véget ért, de az inspiráció, amit adott, örökre velünk marad.
Források:
